Az elárvult kesztyű

Kategória: Novella

Cím: Az elárvult kesztyű

Kulcsok:

Szereplő: George Weasley

Helyszín: Tiltott Rengeteg

Mondat: "Említettem már, hogy allergiás vagyok az arcodra?"

Készült: A Very Harry Christmas versenyre

Karakterszám: 9581

Az elárvult kesztyű

A hópelyhek szakadatlan lelkesedéssel potyogtak a mélykék égből karácsony estéjén. A Hold és a megbűvölt fáklyák gyengén világították meg Roxfort udvarát, sejtelmes fénybe vonva a hófedte gyepet. George Weasley hosszú lépésekkel vágott át a jeges parkon a hintók között, kínosan ügyelve, nehogy a járőröző Pitonba fusson. Dísztalárjához narancssárga kötött sapkát és sálat húzott, piros kesztyű melegítette kezében egy meggyűrt, bontatlan levelet szorongatott. Ismét az anyja írt neki. Már kezdett kínossá válni. Biztosra vette, hogy Frednek is küldött, csak ő még nem kapta kézhez, mert túlzottan lefoglalta Angelina és a bál. George balra fordult a kastély fala mellett, sima talpú bőrcipője megcsúszott egy befagyott tócsán, amit a sötétben nem vett észre. Rémülten a falhoz kapott, a levél a lába mellett landolt, másik kezét pedig ijedten lóbálta maga mellett, míg újra visszaszerezte egyensúlyát.

- Idióta vagy, George – motyogta magának, és lehajolt az immár átázott pergamenért. Ez már a harmadik bakija volt az este. Először kis híján a klubhelyiség asztalán hagyta a levelet a többi posta között. Csak az kellett volna, hogy netán valaki elolvassa a sok szidalmat, amit otthonról kap. Beleolvasás nélkül is tudta, mi lesz a sorok között. Ne tervezzenek semmi ostobaságot a bálra, mert ha meghallja, hogy szégyenbe hozták a Weasley családot, soha többé nem küld nekik otthonról mézes süteményt.

Természetesen a két fivért nem ijesztette meg az üres fenyegetés. Egyébként is komolyabb dolgok foglalkoztatták őket, mint holmi gyerekes csínyek a Trimágus Tusa karácsonyi bálján. Ludo Bumfolt is a vendégek közt volt, amit az ikrek ki is akartak használni. Nem felejtették el azt a bizonyos fogadást, ami miatt tartozott nekik a férfi. Ám most, hogy eljött az este úgy tűnt, Fredet nem foglalkoztatja a sok galleon mindaddig, míg Angelina a közelében van. George pedig szerette az öccsét (nyilvánvaló, hogy ki a bölcsebb, így idősebb) annyira, hogy ez esetben maga intézze a dolgot.

A második baki egy majdnem-lebukás volt McGalagony előtt. Útközben összefutott vele, és a professzor baljós tekintettel és arckifejezéssel kérdőre vonta, mégis merre igyekszik olyan sebesen. Mondta volna, hogy a Tiltott Rengetegben akar találkozni Bumfolttal? Még abban sem lehetett biztos, hogy a férfi eljön a találkozóra a pénzzel, amennyit hazudozott nekik mostanság. Meglóbálta hát a kezében tartott levelet, hogy otthonról jött, és szeretné csendben elolvasni. Tudniillik édesanyja mostanában beteges, és nagyon aggódnak érte. De legyen olyan kedves a professzorasszony, és ne említse ezt senkinek, elvégre Mrs Weasley erős asszony, nem akarja nagydobra verni. És amúgy sem komoly a baj, csak szeretné tudni, mit ír.

George nem volt olyan naiv, hogy azt higgye, Minerva hitt neki, de sikeresen elslisszolt mellette, és erősen reménykedett abban, hogy az nem követi.

Átvágott a dérlepte parkon, majd besietett a fák árnyékába. Nem ismerte jól a Rengeteget, mert habár izgalmas terep volt, nem vonzotta őket soha, hogy bejárják az egészet. Mindig csak a peremén ólálkodtak, ha más megszeghető szabály nem akadt. Alig lépett párat, meglátta a fák ágai közt átszűrődő fényt. Nekidőlt az egyik fa törzsének, és levette a kesztyűjét, hogy ki tudja venni a nedves pergament a borítékból. Amíg nem jön Bumfolt, elolvassa. Amint széthajtogatta a papírt, azon puhán landoltak a kövér hópelyhek. George szórakozottan letörölte az írásról, és olvasni kezdett. Ám már a megszólítás sem passzolt. Harry?

Értetlenül megfordította a borítékot.

- Ó, hogy az a… - suttogta, és lehunyta a szemét. Hát persze, hogy rossz borítékot hozott el. Ezt Harrynek küldte… Sirius? Kicsoda?

George léptekre kapta fel a fejét. Halk, bizonytalan, de közeledő léptekre. Jobbra pillantott, majd balra, de nem látott senkit. Érezte viszont, hogy van valaki a közelben. Bumfolt lehet az, csak nem találja őt? Sietve összehajtotta a levelet olvasatlanul, visszatette a borítékba, és betette a dísztalárja zsebébe. Habozva megindult arra, amerről a lépéseket hallotta, a fák sötétjébe. Nehezen tájékozódott, a fák kérges törzsét tapogatva haladt, ügyelve, nehogy ismét megbotoljon.

- Miben sántikálsz, Potter?

George lefagyott az ismerős hangra, és hátrafordult. Draco Malfoy állt előtte teljes pompájában, épp olyan zavarodottan, mint ő maga.

- Te nem is vagy Potter – mondta zavartan a szőke fiú.

- Zseniális megállapítás, Malfoy. Mit keresel itt? – kérdezte kissé csalódottan, amiért bebizonyosodott, Bumfolt ma sem hajlandó fizetni nekik.

- Pottert követtem – jelentette be Draco fölényesen.

- Nyilván összekevertél vele. Lépjünk túl ezen, és vegyünk könnyes búcsút egymástól.

- Ne nézz már hülyének, Weasley! Tudom, hogy ő is idejön. Csak azt nem tudom, mit terveztek már megint, de ki fogom deríteni.

George értetlenül bámult maga elé.

- Nem értelek, Malfoy. – Draco elvigyorodott.

- Említettem már, hogy allergiás vagyok az arcodra? – lépett előre kihívón. George szórakozottan felvonta a szemöldökét.

- Milyen szerencse, hogy ebben a sötétben az orrodig sem látsz, nem igaz?

George esküdni mert volna, hogy ismét lépteket hall. Oldalra kapta a fejét, és felcsillant előtte a remény. A távolból egy alak közeledett, világító varázspálcája fel-le mozgott léptei ritmusára. Csak nem Bumfolt az? Dracóval dermedten álltak egymás mellett, és mindketten meglepődtek, mikor meglátták az illető arcát. Ám annak az egyénnek jutott a legnagyobb meglepetés.

- Mondtam, hogy Potter is jön! – lehelte Draco pár néma, döbbenettel teli másodperccel később. George el sem tudta képzelni, mibe keveredett, és kezdett nagyon fázni. A pálca fényében az elégedett Malfoy szájából párolgó gőzt nézte.

- Hát ti itt? – tette fel Harry a költői kérdést elhaló hangon, és közelebb botorkált.

- Nem tudom, ti mit kerestek erre, de nekem kezd elegem lenni – jelentette be George, és erezte, hogy a cipője kezd átázni. Harry még mindig kissé kétségbeesetten állt, és hol őket bámulta, hol a fák közé tekingetett, mint aki keres valamit. – Fázom, úgyhogy bemegyek a kastélyba.

- Ég veled, Weasley – morgott Draco érdektelenül, és igyekezett szemmel tartani Harry minden mozdulatát. Tudta ő, hogy nem egy délibábot követett a Rengetegig. Potter pontosan úgy viselkedett, mikor kilépett a kastély kapuin, mint aki rosszban sántikál. Természetesen követte.

George talpa alatt ropogott a hó, ahogy elindult a kastély felé, ám pár lépés után megtorpant.

- Harry! Elfelejtettem mondani, de véletlenül elhoztam egy neked szóló levelet a klubhelyiségből. Bocsi, nem volt szándékos.

Potter felocsúdott döbbenetéből, és a gyökerek közt óvatosan odalépegetett George-hoz, hogy kivegye a kezéből a borítékot.

- Ugyan már, semmi baj – mondta Harry megértőn, még mindig a fák közé bámulva. Malfoy a hidegtől dideregve toporgott mellettük. – Amúgy ti mégis mit kerestek itt? – kérdezte Potter értetlenül. A két fiúnak azonban nem maradt ideje választ adni.

- Merlin szakállára! – lépett hátra Draco hirtelen halálra vált arccal. – Mi a Malazár…

George is odanézett, és ő se bírta ki, hogy ne hátráljon meg. Egy hatalmas fekete kutya állt előttük, egyenesen rájuk meredt. Épp olyan zavartnak tűnt az is, mint a három gyerek.  

- Ideje visszamenni a kastélyba – ismételte önmagát George rémülten, és most Draco is csatlakozott hozzá. – Harry, gyere!

Potter habozni látszott, nem tűnt úgy, hogy meglepte őt a kutya társasága, épp ellenkezőleg; inkább számított rá, mint a két fiúra, de ezt persze hatalmas rémületében se George, se Draco nem vette észre. És már az is kiderült, miért nem kapta kézhez a választ invitáló levelére keresztapjától.  Kétségek mardosták, mikor csirkét lopott a vacsoraasztal mellől, hogy kihozza az erdőbe, mert nem lehetett biztos abban, nem csak egyedül fog-e téblábolni a sötétben, és odaadhatja-e az éhes Siriusnak. Ekkora társaságra azonban nem számított.

George pedig akárhogy erőlködött, nem jutott eszébe egy jó poén sem a helyzetre. A hóhullásban, egy pálca fényénél három fiú áll a Tiltott Rengetegben karácsony estéjén, ő a legidősebb, az egyik pedig mardekáros, és előttük áll egy hatalmas, nem túl barátságosnak tűnő fekete kutya? Nem, ebben egyáltalán nincs semmi vicces.      

Sokkal mulattatóbb lenne bent, a Trimágus Tusa karácsonyi bálján nézni, amint Fred komplett idiótát csinál magából a furcsa tánclépéseivel, titokban becsempészett vajsört iszogatva, Bumfolt marhaságán bosszankodva.

Egyre hátrált, és magában jobban meglepődött azon, hogy Malfoy még nem rohant el, mint azon, hogy a Rengetegben összefutottak egy hatalmas kutyával. Jobban megnézve… nem tűnt agresszívnak az állat. Mi több!

Hirtelen gondolt egyet, megfordult, és fürgén belépdelt a fák közé. George nem bírt hinni a szerencséjének.

Nem vacillált azonnal elindulni a kastély felé.

- Húzzunk innen – tanácsolta. Malfoy bőszen bólogatott, és azonnal elindult szapora léptekkel a Roxfort irányába. George megvárta Harryt, és együtt indultak vissza a bálra.

- Te egyébként mit is kerestél az erdőben? – kérdezte George, mikor visszaértek akadálymentesen a kastély folyosójára, és befejezte a beszámolóját Bumfoltról meg a tartozásról. – Nem úgy volt, hogy miattad van az egész parádé?

Potter elmosolyodott.

- Agyamra ment a felhajtás, ennyi az egész.

George lehúzta a fejéről a sapkáját, és kiszedte a zsebéből a kesztyűjét, hogy visszavigye a klubhelyiségbe.

- A te dolgaid ne vigyem fel? Vagy sapkában fogod ropni a parketton? – kérdezte Harryt, aki megrázta a fejét. George vállat vont, majd dühösen konstatálta, hogy csak egy kesztyűje van. Kétségbeesetten kutatta át a zsebeit, de nem találta sehol.

Mérlegelt, és úgy határozott, nem ér egy kesztyű sem annyit (még kettő sem), hogy visszamenjen a Rengetegbe. Megosztotta eme mély gondolatot Harryvel, mint tanulságot, és elmondta, Fred mennyire hanyagolja őt a griffendéles lány miatt. Morcosan indult fel a klubhelyiségbe egyedül, Harryt az épp érkező, dühös és könnyes szemű Grangerre hagyva. Tudta ő, hogy Krum nem a megfelelő partner.

Másnap reggel, a Nagyteremben nyugodtan majszolta reggelijét.

- Nézd, George! – ütögette a vállát Fred, és büszkén bemutatta, ahogy a zabpehellyel zsonglőrködik. Egyik gabonapelyhet lebegtette a másik után, egyre gyorsabb tempóban körberöptetve őket a feje előtt. Aztán lendített egyet a pálcájával, és a finom eledel arcon csapta Lee Jordant, akinek felfogni se volt ideje, mi történik vele. George beleröhögött töklevébe, és épp kezdett volna tovább enni, mikor megjelent mellette Harry, és letette a kesztyűjét az asztalra. George nagyokat pislogva nézte a piros, bolyhos ruhadarabot.

- Ne, Harry! Mondd, hogy nem mentél vissza ezért! – bámult a fiúra hitetlenkedve.

- Dehogy is! Hermionéval sétáltunk, és megláttam az udvaron. Gondoltam, hogy a tiéd.

- Á – bólintott bizonytalanul a Weasley. – Értem.

Harry csatlakozott hozzájuk, és George hangosan nevetett, mikor ő is kapott zabpelyhet az orrába, de még mindig úgy érezte, hogy sántít a történet. Aztán zsebre tette végleg elveszettnek hitt kesztyűjét, és elégedetten evett tovább tudva, hogy a karácsonyi szünetnek hála egész délutánját azzal tölthetik Freddel, hogy megbűvölt hógolyókkal ágyúzzák a gyanútlan arra járókat, lehet az diák vagy tanár, remélve hogy a kutya nem ólálkodik ki az erdőből, és ezúttal nem veszít el semmit.

Épp olyannak ígérkezett a karácsonyi szünet, amilyennek azt a legjobban szerette.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tetszett a pályamű? Segíts a versenyzőnek közelebb kerülni a győzelemhez! >>>Itt<<< tudsz szavazni a különböző kategóriákban!