Az első hó

Kategória: Novella

Cím: Az első hó

Kulcsok:

Szereplő: Draco Malfoy

Helyszín: Grimmauld tér

Mondat: „Ez nem jelenti azt, hogy rendben van, hogy megütötted!”

Készült: A Very Harry Christmas versenyre

Karakterszám: 7297

Az első hó

Jeges decemberi délelőtt hunyorgott a város felett. Az ég napok óta szürke volt, napsütés még véletlenül sem törte meg a nyomasztó egyhangúságot. Ha legalább a hó leesett volna, puha fehérségével még ezt is feloldhatta volna, különösen az ünnepek közeledtével. De az előrejelzések nem ígértek havat, sem a napokban, sem az elkövetkezendő hetekben. 

A londoni Grimmauld tér, mely amúgy sem barátságosságával hívta fel magára a figyelmet, még fenyegetőbbnek tűnt, mint általában, s a sápadt fényben még szembetűnőbb volt elhanyagoltsága.

Egyszerre sudár, fiatal hölgy cipősarka koppant a járdán; az unalmas szürkeség után zöld köpenye és talárja szinte vonzotta a tekintetet. Hogy honnan került ide ilyen hirtelen, rejtély volt.

Megállt a 11. és 13. szám között, s mintha csak egy lufit fújtak volna, felbukkant a 12. szám is, helyet szorítva magának szomszédai között. A lány elmosolyodott, ahogy feltárult előtte a rogyadozó vaskapu. Átvágott a sötét gyomokkal benőtt előkerten, sietős léptekkel feltipegett a koszos, töredezett lépcsőfokokon, s pálcájával a fekete ajtóra koppintva belépett. Amint becsukódott mögötte az ajtó, az épület, mintha kiengedték volna belőle a levegőt, egyszerűen visszasimult eddigi helyére.

A lány eközben felakasztotta köpenyét az egyik ezüst kígyót mintázó fogasra. Figyelmét nem kerülte el a több éves, talán évtizedes por, ami a berendezést borította: a fényes ezüst megkopott, a valaha elegáns, sötét bútorok fakón álldogáltak, a csillárokon és a sarkokban elhagyatott pókhálók híztak, a meghatározhatatlan színű tapéta több helyen lefoszlott a falról.

Ahogy áthaladt az előszobán, kis híján felbukott egy troll-lábból készült esernyőtartóban, ami a por-réteg ellenére is nagy döndüléssel  dőlt oldalára. Belsejéből hatalmas, szőrös pókok iszkoltak a szoba sarkai felé.

- Ki jár itt?! – rikácsolt egy erőszakos hang, amitől a lány összerezzent, s pislákoló fényt varázsolt pálcájára.  A falon életnagyságú festményen egy öreg boszorkány meresztgette szemét.  Egészen kihúzódott a díszes ezüst keretig, s a nyakát nyújtogatva próbált olyan szöget találni, ahol ráláthat a betolakodóra. Az egész szituáció még komikus is lehetett volna.

Nem volt az.

- Astoria Greengrass vagyok – lépett bátran a portré elé. Állát felszegte, s önkéntelenül is kihúzta magát, ahogy a festett asszony kritikusan szemügyre vette.

- Greengrass… a Tisztelt Huszonnyolcak egyike… Mondd csak kisasszony, mégis mi járatban vagy a nemes és nagy múltú Black-házban?!

- Draco Malfoyt keresem – válaszolta eltökélten Astoria. Az asszony szeme felcsillant.

- Ahh, az ifjú Malfoy. Tudod, nem illendő egy magadfajta fiatal hölgynek mindenféle urak után koslatni, még ha csinosak is. Ezt hagyd csak rájuk.

- Nos, ami azt illeti – a lány, mintegy véletlenül, végigsimított hosszú haján, gyűrűsujján megcsillant egy ezüst kígyót formázó, smaragddal díszített ékszer. – Egy eljegyzett hölgynek kötelessége vőlegénye mellett állnia, nem gondolja?

- Fiatalság, bolondág – húzta fel az orrát a vén boszorkány. – Az emeleti szalonban találod.

- Köszönöm – biccentett hűvösen a lány, s továbbindult a lépcső felé. Hátába szinte lyukat égetett az öregasszony pillantása. Lassú, kimért lépteire kényszerítenie kellett magát, legszívesebben hármasával szedte volna a fokokat, hogy minél távolabb kerüljön a baljós portrétól.

Az emeleten egyetlen szoba ajtaja volt nyitva; a résen beszűrődő fényben táncot jártak a porszemcsék.

Bátran az ajtóhoz ment, keze már a kilincsen, mikor nyelt egyet, nagy levegőt vett, és bekukkantott az ajtón:

- Draco…?

Válasz nem érkezett, így eltökélten benyitott a helyiségbe. Léptei nyomán felröppent fél tucat doxi, felkavarodott a por, de ez kevéssé sem érdekelte; tekintete fókuszában a fiatalember állt, aki a pamlag előtt gubbasztott, felhúzott térdekkel, arcát karjai közé temetve.

- Ne ülj a kanapéra – reccsent a szőke, mikor leereszkedett volna a bútorra. – Elevenen elnyel.

Mit volt mit tenni, letérdelt a fiú mellett, akinek máskor kínosan jól fésült haja most kazalként meredezett koponyáján. Óvatosan a vállára tette kezét, majd hajába túrt. Lassan de biztosan lapogatta le rendezetlen tincseit.

- Astoria, mit csinálsz itt?

A lány megállt egy pillanatra, majd fáradtan elmosolyodott.

- Amint meghallottam, jöttem – ujjai észrevétlenül siklottak Draco hátára, karjai mintegy észrevétlenül fonódtak a fiú köré. Halk szusszanással vackolt el mellette a dohos perzsán. - Inkább én kérdezhetném, mi ez az újabb ostobaság?!

A fiatalember hosszan nem válaszolt, majd őrjítő lassan átkarolta Astoria vállát, és még szorosabban magához vonta.

- Mi történt…? - kérdezte halkan a lány.

Újabb hallgatás, Astoria már feladta a reményt, hogy valaha megszólalnak, mikor a fiú végre megtörte a csendet.

- Nem tudom, hallottad-e, de a Black család kihalt…

- Tudom, évekkel ezelőtt, Sirius Blackkel – bólintott a lány.  

- Igen… és állítólag mindenét Harry Potterre hagyta. Azonban az örökösödési rend szerint a legközelebbi férfi rokont illetné az örökség…

- Vagyis… téged?

- Igen… anyám nővéreinek, Andromeda és Bellatrix néninek nem született fiú utódja, így kizárásos alapon maradok én, mint az utolsó élő leszármazott. Így könnyen támadható Black végrendelete.

- És te… megtámadtad.

- Kénytelen voltam – dünnyögte a fiatalember, s végre felemelte arcát.  – Anyámnak roppant fontos valamiért ez a rom, s amint látod, Pottert nem izgatja különösebben, így gondoltam… - egy halk morranással kifújta a levegőt a tüdejéből; felkavarodott a por, s Draco fáradt mozdulattal temette kezébe arcát. – Nem is tudom, mit gondoltam… - nyögte halkan. – Tudhattam volna, hogy a drágalátos Potter soha semmit nem fog kiengedni a kezéből, ami nekünk fontos lehet.

Astoria a fiú kezéért nyúlt, s lefejtette az arcáról. A hegyes arcot hatalmas monokli és több zúzódás csúfította, amik még szembetűnőbbek voltak a sápadt bőrön. A lány önkéntelenül is elmosolyodott.

- Ez nem jelenti azt, hogy rendben van, hogy megütötted.

- Elvesztettem a fejem – válaszolta dacosan a másik. Most inkább hangzott egy durcás kisgyereknek, mint a Malfoy örökösnek. – Becsmérlő szavakkal illette anyámat.

- Nos, lehetséges, hogy Narcissának pedig nem kellett volna „véráruló semmirekellőként” emlegetnie Blacket, nemde? – kérdezte csipkelődve a lány, s végigsimított a szőke arcán, kisöpörve belőle pár hajtincset. A fiú elkapta a csuklóját.

- Félelmetesen jól értesült vagy, mint mindig… - mondta halkan, s megcsókolta a törékeny kis kezet.

- Megvannak a kapcsolataim – kuncogott, s magához vonta Dracot, aki vonakodás nélkül dőlt az ölelő karokba. Hosszú, hosszú ideig hagyta, hogy a lány nyugtatólag ringassa és simogassa. Orrát megtöltötte az a jellegzetes, tiszta illat, ami kedvese sajátja volt.

Hirtelen nem is tűnt annyira borzalmasnak az egész eset.

- Szerinted mit tegyek? – kérdezte aztán, arcával a lány keblei között.

- Én a helyedben megvenném az ingatlant – válaszolt gondolkodás nélkül Astoria. – Megteheted, hisz galleonoknak nem vagy szűkében, és ezzel is jelzed, hogy nem Potterrel van problémád, egyszerűen csak… szükséged van az épületre, és kész.

- Anyámnak biztosan nem fog tetszeni – húzódott el tőle Draco. Kezeit azonban még mindig a lány csípőjén nyugtatta.

- No és? Kell neki a ház vagy sem? A Winzengamot előtt úgysem lesz sok esélyed Potter ellen, pláne, hogy az első fokú tárgyalás során megütötted…

- Ez igaz – húzta el a száját a fiatalember. Minél többet gondolkodott rajta, annál jobban tetszett neki az ötlet. Egyszerű, elegáns, vitákon felülemelkedő; tipikus Astoriás megoldás.

- Mihez is kezdenék nélküled?! – térdre emelkedett, s egy puszit nyomott menyasszonya homlokára.

- Valószínűleg Azkabanban végeznéd – kuncogott a lány, s orrát kedvesééhez dörgölte.

- Ejnye, Miss Greengrass, mi ez az illetlen közelség?! – cukkolta a fiú, s megszorította a derekát.

- Napokon belül Mrs. Malfoy, ennyi előjogom igazán járhat a név mellé, nemde?!

- Mrs. Malfoy… ez tetszik – mosolyodott el végre Draco. Astoria nem válaszolt, kibontakozott karjaiból, s az egyik hatalmas ablakhoz lépett; elhúzta a molyrágta, nehéz függönyt, és kikukucskált.

- Draco… gyere…

A fiú is feltápászkodott, s az ablakhoz lépdelt.

A komor, szürke égből hatalmas pelyhekben hullott a hó.

Végre!
Astoria imádta a havat, s az ünnepeket, többek között ezért is tervezte karácsony napjára esküvőjüket.

A szőke fiú kedvese arcát nézte, aki csillogó szemekkel bámult kifelé, s a poros, elhanyagolt környezetben még feltűnőbb volt egyszerű, törékeny szépsége.

A lány mögé lépett, s szorosan hátához simult, arcát az arcához simította.

- Boldog karácsonyt, Draco – suttogta Astoria.

- Soha nem volt boldogabb.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tetszett a pályamű? Segíts a versenyzőnek közelebb kerülni a győzelemhez! >>>Itt<<< tudsz szavazni a különböző kategóriákban!